Nehezen akar megszületni ez a bejegyzés, már napok óta készül, pedig igazán nincs szégyenkezni valóm, ami a 2009-es év póker eredményeit illeti. Elsősorban az adatokra, eredményekre fogok támaszkodni, és aszerint értékelni. Idén szerintem három részre bontom a dolgot: tavalyi póker értékelés, idei tervek és nem póker rész. Ez a bejegyzés tehát az idei eredmények értékelésével fog eltelni. Nézzük a tavalyi tervekhez képest mi történt, itt is több részletben: cash game, versenyek és élő versenyek. Először a cash game-ről. Ugye a terv az volt, hogy felmenni $5/$10-re és ott stabilan nyerni, valamint hozni a havi $10k-t átlagosan. Ebből gyakorlatilag semmi nem lett :))) Ennek nem csak én vagyok az oka, hanem az is, hogy sokminden változott az online pókerben. Legfőképpen az, hogy már alig vannak nl400-600-on teljes, 10 fős asztalok, ha vannak, akkor ritka kivétellel nem érdemes beülni rájuk, mert atom feszesek. Az utóbbi pár hónapban - kb. nyár óta - ez nagyon jellemző. Így aztán nem hogy NL1000-re nem mentem fel, de NL400-600-on is alig játszottam. Ennek eredményeként a havi 10k-ból semmi nem lett, mivel nem játszottam hozzá eleget. Átlagban egy havi 3800-t hoztam cash game-en, ami nagyon kevés, de mondom, nem játszottam eleget. Tehát úgy tűnik, hogy ez a full ringes cash game dolog be fog halni, viszont vannak új területek, amelyeket próbálok felfedezni. Ezek egyike a short handed, 6 fős asztalok. A kezdeti szenvedés után most, hogy megtaláltam a helyemet benne talán, egészen élvezem. Az utóbbi pár napban kezdtem el az Everest Poker-en játszani, először NL100-on, aztán kicsit NL200-on. A NL100-as mezőnyt azt kb. zsebretettem, és amennyire belekóstoltam a NL200-ba, ott sem lesz gond. Ezek már itt tervekkel összemosódó témák, de ebben látom a további cash game játékom jövőjét. Miközben a full ring mezőnye nagyon bekeményedett az Everest Poker-en, a 6 fős asztalok tele vannak gyengébb játékosokkal. Valószínűleg azért, mert ott gyorsabban kell játszani, több az akció, élvezetesebb a fishek számára. Elkezdtem más játékokat is megtanulni, elsősorban a 2-7 tripla cserélőst, amit imádok. A rossz hír az, hogy a 2009-es évet -340 dollárban zártam, ami az utolsó napi -500-as megmozdulásomnak volt köszönhető. De ahhoz eleget játszottam, hogy szignifikánsan kiderüljön, egyelőre még nem tudok tartósan nyerni ebben a játékban, bár az is igaz, hogy a -340 dolcsit tekinthetjük 0-nak is (különösen, hogy azóta 2 további játéknap alatt ez átment 500 dolcsi pluszba), 5 havi játék után. Hogy miben látom a problémát? Először is nagyon gyorsan léptem téteket, és egészen $15/$30-as tétig játszottam (ez ugye fix limit játék). Ez tehát azt jelentette, hogy nem volt elég gyakorlatom sokszor az adott téthez. Igazából nem akarom feladni, mert nem bukok rajta, hanem 0 körül ingadozom, de jobban kell játszani, ha nyerni szeretnék. Feljebb semmiképpen sem szabad menni, max $15/$30-on kell stabil nyerővé válni előbb. Nem bánom, hogy eddig gyakorlatilag csak nullás a próbálkozás, valószínűleg a gyors tétlépések miatt, de lassan el kellene kezdeni nyerni rajta. További játékokat is tanulgatok. Belekóstoltam a Razzba, elolvastam egy könyvet, játszottam kicsit, de nagyon kicsinek érzem a jó játékosok előnyét. A hétlapos stud nagyon tetszik, elolvastam egy kezdő könyvet, most egy haladót olvasok és játszogatok kis téten ($0.50/$1 - ez is fix limit). Az utóbbi pár napban játszottam 2-7 egyszeri cserélős no-limitet, amit korábban már próbáltam, de akkor nem sok sikerélményem volt. $0.25/$0.50-en játszottam most és 20-20 dolcsit nyertem a két session alatt, ami bíztató. Ezzel a játékkal az a baj, hogy nehéz gyakorolni, mert talán $0.50/$1 volt a legmagasabb tét, ahol láttam játékot, plusz a versenyek, amiből mondjuk van $215-ös is, ami nagyon piszkálja a fantáziámat, de hát odáig még el kell jutni... Szóval szerintem ezt is fogom próbálgatni, amikor olyan kedvem van, mert tetszik. Az a jó, hogy ehhez a játékhoz alig van iromány, videók meg szinte egyáltalán, úgyhogy nem nagyon tudják az emberek, hogy kell játszani, legalábbis a $0.25/$0.50-es téten totál fogalmuk nem volt. Játszottam egyszer 8-mixet is, sajnos az Omaha a gyengém, és kedvem sem sok hozzá, de ha szeretnék 8-game-et játszani akkor meg kell majd tanulnom. Addig inkább az egy-egy játékokat próbálgatom. Térjünk akkor át a versenyekre. Ez elég kényes kérdés, mert fogalmam sincs, mi legyen :) Ugyanis a bevételem 80%-át a versenyek adták, miközben alig játszom versenyeket :) Ez afelé mutat, hogy át kéne struktúrálnom a dolgokat és többet versenyezni, élőben és online is, de van néhány dolog, ami ettől eltántorít. Maradjunk azonban az évértékelés résznél. Tehát élőben összejött pár jobb eredmény, bár a nagy kiugrás, az igaz FT siker még várat magára. Említésre méltó a WSOP 13. hely 3000 főből és a varsói Unibet Open 9. hely 400 főből. A nagyobb élő versenyekre ráadásul mindig megnyertem a beülőt satellite-en vagy egyéb promóción, így aztán különösen megérte. Ez alól a Deep Stack sorozat volt kivétel, amit saját magam fedeztem, de azok csak 300-500 dolcsis versenyek voltak. Ott a cél elsősorban a gyakorlás volt, 0-ban végeztem, sok versenyt játszottam, és úgy érzem, hogy megérte. Ami az online versenyeket illeti, ezek adták a nyereményeim több mint felét, és ez nem csak a Sunday Warm-up miatt van. A Poker Stars-on a ROI-m 157%-os volt 2009-ben, és ebben nincs benne ugye a Warm-up!!! 200-nál kevesebb versenyt játszottam és 37k fölött volt ebből a nyereményem. Ha a Warm-upot is hozzáadom, akkor pedig egész csillagászati eredmények jönnek ki. Persze nyilván benne van az, hogy nagyon sokat foglalkoztam az utóbbi két évben a versenyekkel, tanulgattam emberkéktől, könyvekből és videókból, és az is lehetséges, hogy egyszerűen szerencsés évem volt. Ugyanakkor ha az összes eddig játszott versenyemet nézem a Poker Stars-on (Warm-upot kivéve a kalapból), akkor is 121%-os a ROI-m, igaz, mindössze 440 versenyt játszottam. Szóval ez is lehet csak mázli :) Elkeserítő ugyanakkor azt látni, hogy pl múlt hét pénteken 11. lettem 1200 főből a $22-es egy rebuy egy add-on versenyen (elbuktam sorban egy 80-20-t és két 70-30-t), és 13. lettem 4000-ből a 11-es rebuyos versenyen, és mindkettő csak 500 dolcsi körül fizetett, ami egyáltalán nem tükrözi a teljesítményt. Ilyenkor elmegy mindig a kedvem a versenyektől. Ha az ember nincs ott az első 3-ban, akkor kb. kitörölheti... Nade a tervek majd később, most maradjunk a tavalyi évnél. Alapvetően elégedett vagyok, főleg a versenyek terén volt pozitív változás, a cash game játék mennyisége és eredménye viszont elmaradt a tervezettől. Ezt annyira nem bánom, mivel a versenyekkel kárpótoltam magam. Most úgy érzem, hogy a 2010-es év lesz a nagy áttörés, de erről majd a következő bejegyzésben :)))
|
||||


















