Egyelőre minden elég jól alakul, és legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem áll meg az élet, és nem kell bezárkózni a nap 24 órájában a lakásba. Ez nagyon kellemes meglepetés. Függetlenül attól, hogy Nóri szinte éjjel-nappal eszik (egy ilyen nagy babának nyilván több élelem kell), egyelőre minden simán megy. Még csak 5 napos volt, amikor az első party-ra elmentünk, végigaludta az egészet. Többször meglátogattuk anyósékat, egyszer vacsizni is elmentünk velük. Szombaton barátokkal elmentünk ebédelni, Nóri végigaludta, aztán meglátogattuk ikrek másfél éves unokatesókat Torontóban, majd elmentünk vacsizni másik barátékkal. Egyedül a vacsi sikerült macerásra, mert indulás előtt úgy nézett ki barátéknál, hogy kaja - pelenkázás - kaja - pelenkázás, elindultunk, étteremben kaja - kaja - kaja (nem mi, Nóri), aztán visszamentünk hozzájuk és kaja - pelenkázás - kaja volt műsoron :) vagy talán még egy pelenkázás, már nem emléxem. Jól el is fáradtunk. Úgyhogy most az utóbbi 2 napban nem mentünk sehova, de ma már felhívott az 5 éves unokatesója telcsin, hogy holnap mindenképpen menjünk át a babával, és fel is töltődtem azóta, úgyhogy megyünk :) Ők egyébként New York-ban éltek most pár évet, és éppen költöznek Londonba, és hazajöttek Torontóba egy hónapra előtte, úgyhogy ki kell használni, hogy láthassák egymást a gyerkőcök, meg mi is az 5 és 3 éves gyerkőcöket, mert utána ritkábban lesz találkozás, ha elmennek Angliába. De szóval számomra elég nagy meglepetés volt, hogy ennyire lehet jönni-menni egy ekkora csöpséggel, élvezzük is, azt hiszem, hogy nagyon nagy szerencsénk van, mert egyelőre nem sír ok nélkül, ha sír, akkor az esetek döntő többségében éhes (akkor is, ha éppen 10 perce fejezte be a másfél órásra sikerült kajálást), néha esetleg koszos a pelusa, és nagyjából ennyi. Egyelőre elég komoly fájdalmaim vannak még mindig, nem a vágás helyén, hanem a hasamban, de ma beszéltem a dokival, és azt mondja, hogy ez teljesen normális. Remélem, hamarosan elmúlik. Napi fél-egy órákat még dolgozgatni is tudok, weboldal-ügyeket intézni, ami szintén kellemes meglepetés, bár ez általában szoptatás alatt sikerül csak, vagy amikor az ölemben alszik :) Most éppen az utóbbi történik. Hát egyelőre így alakul az élet, minden happy, élvezem nagyon, remélem így is marad minden. Póker egylőre semmi, majd az Everest Poker Magyar Kupa döntőn lesz egy heads-up, amit egy szerencsés kiválasztott játszhat ellenem az interneten, miközben webkamerázunk, azt tervezem online pókeres visszatérésnek, ez aug. 7-én lesz. Addig pihen a póker, remélem, nem felejtek el ezalatt játszani :D.
|
||||


Lefogadom hogy már
Lefogadom hogy már tanítgatod pókerezni is :)
ügyi
Ügyi vagy meg a baba is... de azért csak óvatosan.
Figyelmeztetlek! Zseton van nálam... És nem félek használni!