GAME OVER! Mindig is azt vallottam, hogy nekem az életben sajnos nincs szerencsém és ez ellen küzdöttem is maximális erővel. Folyamatos bizonyítási kényszer dolgozik bennem, önfejű és makacs vagyok, aki nem egy könnyen adja fel a dolgokat. De most belátom vége! Hihetetlen sorozat áll a hátam mögött, mind jó, mind rossz értelemben. Januárban megszünt a munkám, elkezdtem cash gamezni, mondván hátha valami kis mellékes befolyik belőle. Beutaltam PKR-re 550$-t, és elkezdtem kissebb téten tolni, majd egy hét után már NL400-on találtam magam. Az első hónapot jól zártam, +3000$ láttam az egyenlegemen, aminek a felét azonnal ki is utaltam. No, mondtam magamban, ebből még valami jó is kisülhet. Ezek után még adtam magamnak egy utolsó esélyt, 1200$-al visszatöltöttem és elkezdtem NL100 és NL200-on tolni. És ami ezek után következet az egy vicc széria. Nem volt olyan lapom ami ne halt volna be, flopolt szettem ellen nagyobb flopolt szett, rengeteg riverkill és mákolások tömkelege. 2heti liftezés után elhatároztam , hogy kiutalom a befizetett összeget, mert egy vicc ez az egész, és nem hiszem el, hogy nincs itt ebben az egészben valami turpisság. Nem lehet, hogy az elmúlt 2 hónapban csak szerencsével sikerült tetemes bevételre szert tennem, az teljesen kizárt! De aztán sajnos ismét önfejű és makacs voltam, mert visszavontam a kiutalási kérelmemet, mondván nem lehetek ennyire szerencsétlen és ha egyszer sikerült, másodszorra is fog! Hát nem! :) Eszméletlen lapütközések, eszméletlen mákolások, mintha egy egészen más teremben és más ellenfelek ellen játszanék...Megszámlálhatatlanszor beesett az ellenfeleknek az all-in mutatáskor megmaradó kb. 4-5% a nyerésre, ami ellen nincs ellenszer csak a nevetés. Úgyhogy most itt a vége, felcsillant a remény, majd porba hullot! A pókeres bankrollom elérte a 0-át és ezt nem is bánom. Nincs értelme így ennek az egésznek, játszhatok bárhogyan is, lehet bármilyen lapom is, én egyszerűen valamiért nem nyerhetek. Ezek után marad a havi egy TheFlop Live verseny ami éltet még a póker terén, többre nem vágyok már. Elkezdem böngészni az állsálehetőségeket és bízom benne, hogy jobbra fordul a SZERENCSÉM! :) Ja, és természetesen mielött valaki siránkozásnak és panaszkodánsak venné eme utolsó blogbejegyzésem, annak mondom, hogy igen, ez az! :) Nem várok rá reakciókat, sőőőt kifejezetten örülnék ha nem kommentálná ezt senki. Maradjon ez csak így egymagában, maradjon meg egy kendőzetlen gyónásnak!
|
||||


Tezsvírem az Úrban!
Az első sorok láttán azt hittem copyztad az agyamban keringő dolgokat, vagyis egyszerűbben, hogy ezt a bejegyzést én írtam. Azért okoskodok most neked, hogy magamnak adhassak tanácsot. :D
Ha azt hiszed, hogy szerencsétlen vagy, akkor az is vagy, és az is leszel. Jön a megváltó ötlet, hidd, hogy szerencsés vagy. Ok, de hogy a jó büdös francba higgyem el, hogy az vagyok, ha egyszer minden összeesküdött ellenem. elvesztettem a munkám, a bankrollom, a barátnőm, sorra csúszok le a lehetőségekről, és mindenki minden xarral lemákol akár pókerről, akár másról van szó.
Én megpróbálok valamit. Azt határozom el, hogy ami történik, az okkal történik. Mert Isten, vagy valami azt akarja, hogy okosabb legyek. Szal megpróbálok gyorsan körbenézni, mi a faxért történt ez velem. Valóban rossz ez nekem? Nem sülhet ebből ki vmi jó? Nem én akartam, hogy ez legyen? Ez a legmelegebb kérdés. Amikor több, mint egy éven át volt fincsi bukó szériám, rájöttem, hogy egyrészt én játszom szarul, egész egyszerűen, mert elvártam, hogy bukjak. És vonzottam a hülye szitukat, amiben bukhattam is, ahol meg nem, ott annyira xarul játszottam, h boritékolható volt a bukta.
Csak egy rövid tanmese a végére magamnak, amit nemrég kaptam:
Hegymászó felkészül a nagy menetre, és elindul, hogy megmássza a Mount Everestet.
Elindul egyedül, és bár már sötétedik, mégis tovább halad. Ott mászik egyedül a sötétben, de tudja, hogy jól felkészült, és nem tart semmitől.
Azonban egyszer csak megcsúszik, és lezuhan. De mivel felkészült mászó, a kötél amivel ügyesen kibiztosította magát felfogja. Ott lóg a sötétben a semmi közepén a mínusz ezer fokban. Végső kétségbe esésében Istenhez fohászkodik:
- Uram, kérlek segíts, hiszen csak te tudsz segíteni rajtam!
- Valóban hiszed, hogy képes vagyok megmenteni? - Szól fentről egy hang.
- Igen
- Akkor vedd elő a késed, és vágd el a köteled!
A mászó úgy dönt, hogy nem hallgat a hangra, és bízik abban az egy szál kis kötélben.
Másnap reggel a hegyimentők találják meg kifacsarodott összefagyott holttestét két méterre a talajtól...
A kulcs: rossz megadás a jó időben.
Erre nem tudok mit
Erre nem tudok mit mondani...Ámen!
Hát ez egy eléggé sajnálatos
Hát ez egy eléggé sajnálatos hír... Amúgy PKR-ről én is elmenekültem, mert bár bővelkedik halacskákban, az RNG nem engedi lehúzni őket. Mindamellett top párt ugyanúgy játszanak meg kb. mint egy setet és a nagy lazulás nem tett jót se a játékomnak se az eredményeimnek.
Sok sikert a munkakereséshez!
Raisy-daisy
Tudom...
Tudom, és maximálisan egyetértek veletek. Ez egy igen agresszív bankroll management volt, kicsiből szerettem volna sokat csinálni, hát nem teljesen jött össze! Félig elértem amit akartam félig nem...az ember esendő, mohó és felelőtlen és ezt nem mindig tudja helyén kezelni. Okulásnak jó lehet másoknak, nekem pedig lesz időm a történteket alaposan átgondolni!
igaz
Szia!
Petnek teljesen igaza van. Régen én is így voltam szépen növekedett a bankrollomon aztán lenulláztam 2x is. Pont azért,mert magasabb téten játszottam a bankrollomhoz képest és így a variancia miatt egy ideig ugye jottek az eredmények de a hullámvölgyeket már nem viselte el a br-m. a kulcs a jó BR management. Akkor nem ráz meg ha van ilyen nap,hogy oversetbe futsz, leveri folyamatosan flopp előtti allinba AAdat az alacsonyabb pár stb., nem 1x. Hány ilyen napot éltem már meg de mostanra kezdek immunissá válni rá, ez benne van a pókerbe bőven.
:\
Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.
Viszont így, hogy konkrét számokat és szinteket írtál egyértelmű, mi a hiba: NL100 és NL200-hoz (számoljuk fele-felében) amikor újra befizettél, összesen csak alig több, mint 10 teljes beülőd volt (!) - az pedig nyílvánvaló, hogy hosszútáv nem lehet erre alapozni, pláne sh asztalokon!
Én ezt erős hibának tartom és simán vezethet teljes nullázáshoz, ami sajna be is következett - egy rossz széria, és már nincs is a bankroll..
Írtam is a korábbi egyik blogbejegyzésedhez, hogy én fullring asztalon is legalább 30 beülővel tudtam csak normálisan játszani - és fullring kevéssé szélsőséges, kevésbé ingadozik annyira, mint sh.
Tehát amikor beutaltál újra, akkor NL50-hez lett volna 24 teljes beülőd, az már talán megfelelő (még ez sem tuti), ha hosszú távra tervez az ember - viszont NL100 és 200-hoz nagyon nem. Ez az egyik olyan (egyébként rohadt fontos) dolog, amiben Te döntesz, és nem a szerencse vagy a lapjárás . . .
TheFlop Support