Második Kétnapos Pókertanfolyamunk (2007.)
Az országban egyedülálló kezdeményezésként már másodszor rendezte meg a TheFlop Pókertanoda és a Kártya Magazin közös, kétnapos ingyenes pókertanfolyamát, amelyet a Pacific Poker támogatásának köszönhetően 1000 dolláros díjazású ingyenes versennyel kötöttek egybe. A Pókertanoda céljaként tűzte ki a magyar pókerjátékosok magas szintű képzését, kezdetekben elsősorban az internetes készpénzes játékra koncentrálva. Egyre nagyobb igény mutatkozott azonban arra, hogy versenyképzés és élőjáték-oktatás is helyet kapjon a tanoda kínálatában. 2006 decemberében történt az első próbálkozás arra, hogy a tapasztalt, ismert játékosok, köztük Tóth Richárd is, átadják elméleti ismereteiket a tanulni vágyóknak. A 2007. júniusi rendezvényen közel 80-an vettek részt, köztük olyan ismert emberek, mint pl. OJ Sámson, de voltak résztvevők, akik a világbajnokságra, a WSOP-ra indulás előtt szerettek volna néhány fontos jótanáccsal gazdagodni. Tóth Richárd a pozíciós versenyjátékról, Pintér Márk a Sit'n'Go versenyeken követendő stratégiáról beszélt, Fóris Attila az Omaha játékok lényegi elemeit ismertette, míg Tolnai Tibor betekintést engedett saját játékstílusába. Az előadásokat partielemzések követték, amelyek a hallgatók elmondása szerint legalább olyan sok hasznos információval szolgáltak, mint maguk az előadások. A Pókertanoda és a Kártya Magazin félévente tervezi megrendezni a két napos ingyenes tanfolyamot, a decemberi tervek között kis létszámú (short-handed) készpénzes játék és párbaj (heads-up) előadás is szerepel. A második napi ingyenes verseny célja az volt, hogy a diákokat felkészítse a rangos élő versenyekre. Ennek megfelelően 25 perces, lassú vakemelkedés és 150-szeres nagyvaknyi indulózseton tette lehetővé, hogy a különböző trükköket és taktikai húzásokat legyen idő kivitelezni. A Pacific Poker által felajánlott első díjat és a zseton.info 500 darabos zsetonkészletét végül Anda Zoltán (Zozo) nyerte, aki a TheFlop egyes számú csapatának kapitányaként szerzett magának hírnevet a májusban Győrben rendezett FHM csapatversenyen. | Pintér Márk előad 1000$-os freeroll |
A Kártya Magazin és a TheFlop Pókertanoda kéthetente vasárnap rendszeresen rendez kisebb ingyenes versenyeket, amelyek célja ugyancsak megteremteni a lehetőséget a diákok számára, hogy az élő versenyekre tét nélkül gyakorolhassák játékukat.
Az eseményről képeket a galériánkban láthattok.
Köszönet minden résztvevőnek, az előadóknak és a Pacific Poker-nek a támogatásért!
Első Kétnapos Pókertanfolyamunk (2006.)

2006. december 27-28-án sikeresen megrendeztük a The Flop Pókertanoda első élő tanfolyamát és versenyét. A kétnapos rendezvény első napján három előadás és egy élménybeszámoló hangzott el. A mintegy negyven megjelent tanuló előtt Tóth Richárd, a Póker Világbajnokságon második helyet szerzett magyar versenyző beszélt a követendő versenystratégiáról különböző nagyságrendű versenyek esetében. Előadását hangban rögzítettük is, hogy a tanodánkhoz később csatlakozó játékosok is meghallgathassák majd. A hanganyag minden tanuló számára hozzáférhető.
Tóth Richárd előadását élő játék elemzés követte, amikor is Ricsi, Pintér Márk - a Budapest Open győztese - és Karkus András - aki a Világbajnokság főversenyén a legjobb helyezést érte el idén a magyar versenyzők közül - egyidejűleg kommentálták az előttük lejátszásra kerülő partikat. A tanoda nyolc diákja vállalkozott rá, hogy játéka kiállja a "nagyok bírálatának" próbáját.
Később Pintér Márk a Budapest Open megnyerésének rejtelmeibe engedett bepillantás, és lendületes élménybeszámolójával azt éreztette, hogy hamarosan a hallgatók is elérhetnek ezekbe a magasságokba.
A mcmanus néven ismert játékos, aki elsősorban nagy tétű készpénzes játékokra specializálódott, előadása során mondott néhány olyan dolgot, amelyet eddig a tanodában nem nagyon hallhattunk. Így például, hogy ha pókertőkénk lehetővé teszi, merjünk áldozni egy zsetonhiányos taktikára alapuló játékra nagyobb téteken is. Itt természetesen nem az egy-kétszáz dollárral magasabb, hanem a dollárezrekkel magasabb tétekről beszélt, amiről mindannyian éreztük, hogy talán még kicsit messzinek tűnik.
Készpénzes élő játékelemzést követően iskolánk stud tanára, Vasvenszky Zsolt ismertette meg a diákokat a hétlapos stud szabályaival és alapvető indulási stratégiájával. Ezután lehetőség nyílt a stud játék gyakorlására is a pókerasztaloknál.
A második napot komoly izgalommal vártuk mindannyian. Az i4poker - B2B jóvoltából a versenyen mindenki kapott ajándékot, kártyát, pólót, sapkát, ki mit választott. Az első két helyezett igen komoly, 500 és 300 darabos zsetonkészletet vihetett haza, az első öt helyezett között pedig 150 eurós pénzdíjat oszthattunk szét, szintén az i4poker felajánlásaként.
Harmincnégy nevezés érkezett a versenyre, amelyet délután fél egykor kezdtünk. Nagyon izgalmas csaták zajlottak az asztalnál, és arra is bizonyítékot láthattunk, hogy nem csak az interneten képes a floppolt nagy full kikapni a törnön és riveren érkező kellemetlen lapok miatt. A csaláselméletek gyártóinak mindenesetre alaposan figyelmükbe tudnánk ajánlani egy-két leosztást. A tanoda vezetője nem szerepelt valami fényesen, 25-ként esett ki, egyik tanítványa nagyvakról egyszínű J2-vel találta megadni a zsetonhiányban AQ-ra mondott all-int, és az illető flösst floppolt. Az i4poker magyarországi képviselője azonban, aki egyben pókertanodánk diákja is, ennél sokkal jobban szerepelt, és majdnem a döntő asztalig jutott. Iskolánk stud tanárja, Vasika be is került a döntőbe, ahova nyolcan érkeztek az órákig tartó küldelem után. A végső győztes, SchZol és ikertestvére, a harmadik helyen kiesett Mike255 családi különháborút vívtak az első két helyezettnek járó zsetonkészletekért, amelyből végül Zoli került ki győztesen. A tanulók saját naplóikban részletesen beszámolnak a rendezvényről a fórumunkon.
Hatalmas gratuláció a verseny győztesének, SchZolnak!!! A bajnok élménybeszámolója itt olvasható, megjegyzéseket pedig SchZol naplójának megjegyzés rovatában fűzhettek hozzá a fórumon.
Az eseményről sok-sok kép található a galériánkban.
Köszönet minden résztvevőnek, az előadóknak és az i4poker - B2B-nek a támogatásért!





